Hétköznapi stressz

A hétköznapi stressz

A stressz, egy olyan dolog, ami képes megnehezíteni a mindennapokat, levezetése és helyes kezelése nagyon nehéz. Hiszem, hogy minden fejben dől el, és hogy agyunkkal képesek vagyunk irányítani testünket. Irigylem azokat az embereket, akik képesek ezt megtenni, nem arról van szó, hogy nekik nem stresszes az életük, egyszerűen csak jól kezelik az ilyen helyzeteket. Rengeteg könyvet kiolvastam ezzel kapcsolatban, de mindig vártam a csattanót a könyv végén, hogy na akkor majd most jön az a rész, ahol konkrétan leírják ennek a trükkjét, hát nem így történt. Minden ember más és mindenkinek saját maga kell kitalálni, hogyan tudja ezt megtenni. Én saját magam, azt hiszem kezdek rájönni, nekem is vannak trükkjeim, amikkel tudom oldani a feszültséget.Szerintem semmilyen homeopátiás készítmény nem jó erre, segíthet valamit, de ha elmúlik a hatása ugyan ott vagyunk és csak a pénzünk fogy rá, mialatt megtudnánk magunkban is oldani.
Csak pár példa, mielőtt leírnám az én trükkömet.
Az egyik barátnőm a minap rám írt, hogy "Úristen, beteg a lánya, és most mi lesz, náthás." Egy másfél éves kislányról van szó, mint tudjuk minden gyerek lesz egyszer beteg, persze pénzbe kerül a gyógyszer és fokozottabban kell rá odafigyelni, mert ennyi idősen még nem tudnak orrot fújni stb...
Na de, mit érünk el azzal, hogy bestresszelünk, attól meggyógyul a gyerek? Nem! Akkor minek keltünk feszültséget azáltal, az amúgy is rossz közérzetű gyerekben, hogy idegesek vagyunk. Semmit nem érünk el vele, csak feleslegesen mennek el az energiáink, amire egy ilyen helyzetben amúgy is szükség van. Nekem még nincs gyerekem, de vannak kicsik a családban és tudom milyen nehéz, ha beteg a gyerek. Higgadtan kell kezelni, azzal, hogy csapkodunk idegesek vagyunk, nem érünk el semmit, a gyerekre is átragad idegességünk. Gondoljuk végig, észrevesszük az első betegségre utaló tüneteket, ha annyira nagy a baj, hogy esetleg láza is van, akkor elvisszük orvoshoz, kap gyógyszereket és kész, pár nap és újból úgy pörög mint azelőtt, túl vagyunk rajta. Szülőként amúgy sem egyszerű hát még ha jönnek ilyen plusz dolgok.
A másik az én példám.
Egy nyári este önvizsgálat során észrevettem egy csomót a mellemben, persze azonnal elkezdtem zokogni, hogy na most akkor meghalok, amiket az interneten találtam, azok csak megerősítettek ebben. A családtagok is megijedtek, hogy akkor most mi lesz. Elmentem a mi (nem túl jó) kisvárosi kórházunkba másnap nőgyógyászhoz, aki tovább utalt ultrahangra, ott megállapították, hogy cisztám van. Nem tudnak vele semmit csinálni, majd felszívódik, de meg kell figyelni. Fél év múlva már a megyei kórházba mentem kontrollra, ahol megállapították, hogy egy jó indulatú daganat, viszont nőtt az utolsó vizsgálat óta. Na ott majdnem rosszul lettem, pedig egy nagyon jó orvos vizsgált, aki látva a rémületet az arcomon, azonnal megnyugtatott, hogy ez nagyon sok nőnek van és hogy nem lesz baj. Vettek szövet mintát, amiből kiderült, hogy teljesen jóindulatú, de javasolja a növekedés miatt, hogy távolítsák el műtéti úton. Na ott még egyszer megállt a szívem a legnagyobb félelmem, hogy megműtenek. Felkerestem egy orvost, aki közölte, hogy olyan kicsi ez a csomó, hogyha lelkileg bírom, akkor altatás nélkül 10 perc alatt kint van, jövő hétre tud is időpontot adni. Rendben, essünk túl rajta. Egy hetem volt arra, hogy felkészítsem magamat, arra, hogy a legnagyobb félelmemmel kell szembe néznem. Csak pozitívan gondolkodtam, ez idő alatt, csak az a kép volt bennem, amikor sétálok ki a kórházból, túl vagyok rajta és minden rendben, elképzeltem a műtétet ahogy ott fekszek. Muszáj volt valahogyan lenyugtatnom magamat, mert úgy nem tudnak velem mit kezdeni, hogy közben kétszáz a vérnyomásom. Az is kellett, hogy abban a hétben, ne csak ezen járjon az agyam, el kellett terelnem a figyelmemet. A műtét napján már csak a természetes félelem és izgalom maradt semmi más, inkább a sok várakozás  miatt voltam stresszes, végig nyugodt tudtam maradni. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült.
Régebben nagyon stresszes voltam, elég volt egy kis idegesség és már futottam is a mosdóba, és ez napi szinten volt. Aztán kezdődött az, hogy belsőleg voltam stresszes, tehát nem éreztem, hogy az vagyok és nem is idegeskedtem sokat, legalábbis azt hittem.  A szervezetem hasmenéssel reagált, elmentem orvoshoz, aki elküldött ultrahangra, vérvételre, azt már tudtuk, hogy laktózérzékenységem van, semmi nem derült ki a vizsgálatok során, minden eredmény azt mutatta, hogy egészséges vagyok. Így a diagnózis IBS, azaz irritabilis bélszindróma lett, ami nagyon megnehezítette a hétköznapjaimat, a folytonos hasi görcsök, hasmenés  a legváratlanabb helyzetekben, ha túl forró volt az étel, ha túl gyorsan ettem. Eljutottam az őrület határáig, ahol eldöntöttem, hogy ez nem mehet így tovább, valamit ki kell találnom. Kialakítottam egy napirendet, ami a szervezetem számára ideális, sok időbe telt de sikerült, ez annyit takar, hogy meg van, hogy mikor eszek. Odafigyelek arra, hogy a stresszt is valahogyan levezessem, ami annyira jól megy, hogy sok ember számára úgy tűnhet, hogy engem nem érdekel semmi és nem foglalkozok a jövőmmel. Ez nem így van. Először is a sok felesleges idegeskedés által, eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekel semmi. Azóta pozitívan gondolkodok és úgy állok mindenhez, nem gondolkodok előre, mindig csak a közeli céljaimat teljesítem, vannak nagyobbak is de azokon ráérek később gondolkodni, amikor meg van hozzá mindenem. Ha adódik egy rosszabb időszak, amikor semmi nem jó, nem stresszelek, tudom, hogy mindent meg tudok oldani, egyszerűen csak bízok magamban. Ehhez persze át kellett élnem dolgokat, amik erre rávilágítottak, tehát a saját hibámból kellett, hogy tanuljak. Az élet olyan dolgokat állított elém, amikről úgy gondoltam, hogy na ezt aztán tényleg nem tudom megcsinálni, dehogynem, az ember annyi mindenre képes, csak akarni kell. Ahogy Oravecz Nóra írja " Az élet csak olyan feladatokat állít elénk, amikre képesek vagyunk. A külföldi munka előtt itthon dolgoztam egy gyárba, nagyon elfáradtam minden nap, ehhez képest a külföldi meló semmi volt, az sokkal fárasztóbb, napi tíz óra, heti hat nap munka egy szabad nappal. A munkatársaim pedig, napi szinten jártak bulizni, hajnalig, másnap meg dolgoztak én meg el sem tudtam képzelni, hogy ez hogy lehet. Amikor én is elmentem partizni, nekem sem volt másnap bajom, fáradtabb voltam 8-9 óra alvás után, mint 3-4 után. Első sorban kikapcsolódtam, elfeledkeztem a problémákról, levezettem  feszültséget és eldöntöttem, hogy másnap fogok tudni dolgozni. Ennyi!
Nagyon rossz helyzetekre, van egy mondásom, amit idős tapasztalt emberektől hallottam, így szól: "Olyan még nem volt, hogy sehogy sem volt." és még egy nagyon jó idézet, ami szintén a gondolkodásom egy részét képezi: "Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja,a nehéz helyzetekben bátorítja,a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.Egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK!
Ez nagyon igaz, szintén idős ember mondta ki a varázsszót "elmúlik", én is eszerint élek, mindent megtudok oldani és a rossz dolgokból is kitudom hozni a jót, ha meg nem akkor majd elmúlik. Sokszor vannak helyzetek, amikor nem tudunk sehogy sem segíteni, mert az idő megoldja, vagyis majd elmúlik. Vezessük le a stresszt, ha másképp nem megy, figyelemeltereléssel, vagy sporttal én jártam jógázni, csak sajnos volt egy ínhüvelygyulladásom és már nem engedi a karom, ez is egy nagyon jó dolog, megismerni a csoportban új embereket, beszélgetni majd mozgással levezetni ami bennünk van, nagyon szerettem járni. 
Olvasni is szoktam, illetve sorozatokat néznek, amik teljesen lekötnek és elfeledtetik velem a nap nehézségeit.
El kell azt is felejteni, hogy a fejünkben lévő mozira megyünk a legújabb premierek helyett, ne vegyünk újabb jegyet rá. Sokszor már csak azzal is hergeljük magunkat, hogy egy adott szituációt a fejünkben, a lehető legrosszabb kimenetellel képzeljük el. Ez nagyon rossz szokás, olyan szintű indulatokat tud  kelteni és stresszt okozni, hogy csak nagyobb lesz a baj. Én is sokszor voltam így, például a csomóval kapcsolatban, már elképzeltem a tükör előtt állva, hogy nem lesz hajam a kemótól, meg az interneten mindent elhittem, ezzel is teljesen felidegesítve magamat, olyannyira, hogy egyszerűen más helyzetekben nem tudtam helyt állni, nem tudtam tanulni sem gondolkodni. Én azt is bevezettem, hogy egy rossz helyzetből, mindig a pozitívumot hozom ki.
Egy teljesen hétköznapi példa.
Egyik nap családlátogatóba voltunk és autó híján, mivel nagy a távolság, haza kellett hogy hozzanak minket az esti órákban. Sajnos az autóban bekapcsolva hagyták a rádiót, így lemerült az akkumulátor, lett a veszekedés és az egymásra mutogatás, hogy ki ezért a hibás, nagyon nem akartam ott lenni. Eközben, talán a stressz oldása miatt is elkezdtünk beszélgetni az egyik család taggal, nagyon odafigyelek a hajamra, mert hamar töredezik és növesztem is, így beakartam szerezni egy jobb minőségű gyógyhatású készítményt ami segíthet rajta. Neki éppen volt 1 havi megmaradt adagja egy ilyenből és nekem adta, nagyon örültem neki. Tehát, ha nem merül le az akksi, akkor most nem lenne hajvitaminom, vehettem volna ezrekért. :) Más nem is maradt meg az esetből a fejemben, csak ez.
Összefoglalva, ha olyan helyzetbe kerülünk, gondoljuk végig az eseményeket és a jó kimeneteleket próbáljuk elképzelni, maradjunk higgadtak, nem szabad a legrosszabbra gondolni. Semmiképp se mozizzunk a fejünkbe! Ha az a rossz megtörtént, keressük meg benne a jó dolgokat(egy halálesetnél persze ez nem megy, itt az idő mi megold mindent). Aki nagyon stresszes, ne tervezzen távlatokba először a napi, vagy heti célokat teljesítse és örüljön a kisebb sikereknek is, nem szabad mohónak lenni. Ha valaki albérletbe lakik és szeretne majd saját lakást, akkor legyen meg a célja, de egy nagyobb kiadásnál ne essen kétségbe, mert attól nem fog visszajönni az a pénz. Tanuljuk meg elfogadni a dolgokat az élet rendjét. Keressük meg a saját technikánkat, a gondolkodásunkban, vagy egy új hobbival.
Think positive!
Köszönöm, ha elolvastál! :)